A polgi töprengve ült az asztala mögött, a kiterített papírokat bámulva. Szeme ide-oda ugrált a számok között, melyek 3 milliótól 14 millióig változtak. A nagyobb összegből visszacsurgatott lóvéból tudna venni a lányának egy használt autót, úgyis most szerezte meg a jogsit... viszont kiürülne a község kasszája.
Felvette a telefont.
- Szervusz Gyulám! Jóska vagyok a községházáról. Tiétek a munka. De ugorj már be hozzám légyszíves, és hozz egy másik árajánlatot, mert erre véletlenül ráömlött a kávé és nem látszódik a végösszeg, ami 6 millió volt.
A telefonban némi csend támadt, szinte hallani lehetett, ahogy kattognak a fogaskerekek.
- Oké, polgikám, délután beviszem hozzád.
- Remek. Figyelj, ha már beszélünk… nem tudsz véletlenül 3 millió körül valami használható nöies kabriót?
Miután a hívást befejezte, kiüvöltött az irodából.
- Manyikaaa! Irjon egy megbízási szerződést a Gyuláéknak a hivatal padláshőszigetelési munkáira, hatmillió forintról. Támogatnunk kell a helyi vállalkozókat, nekik adtam a munkát. Ráadásul a legolcsóbb ajánlat is az övék.
Gyula brigádja örömmel hallotta, hogy holnaptól otthon dolgoznak, ráérnek később kelni a kocsmában melegedni, nem kell 1 órát utazni a munkavégzés helyéig.
Másnap némi zavar támadt az erőben, mikor bementek a hivatal épületébe, mert reflexszerűen a pénztár felé indultak és beálltak a segélyre várók közé. Gyula alig találta meg őket.
Csak mikor elüvöltötte magát, hogy "Ki akar dolgozni?" a kiürült folyosón a brigád tagjai maradtak, némi foghíjjal. Egyik segédmunkásnál ugyanis mélyebben rögzültek a dolgok, és ő már árkon-bokron túl volt.
Felmentek a huszonpáréve felújított épület padlásterébe, ahol Gyula körbemutatott.
- Ezt a régi üveggyapotot kell eltüntetnünk. A falu nyert valami EU-s pénzt az épület energetikai korszerűsitésére, új szigetelés lesz helyette. Nemsokára megjönnek a konténerek, a parkolóba lesznek lerakva.
- És hogy a faszomba vigyük le 3 emelet magasból? – kérdezte Feri, a brigád feje.
- Ott vannak zsákok, azokba tömködjétek bele és ott a lépcső.
Feri igen morcosan nézett a főnök után, rohadtul utált lépcsőzni, állandóan beverte a térdét a hasába.
Nekiálltak megtömni a zsákokat a hófehér cuccal, ami elég nehéznek bizonyult, mivel tépődött és szakadt, csak azt tudták megragadni, ami a markukban maradt. A megtöltött zsákokkal Feri és egy melós elindultak lefelé, Holle anyóként kis fehér pamacsokat hullajtva maguk után. Lefelé kétszer, felfelé háromszor álltak meg pihenni és mire visszaértek a másik két ember édesen szunyókált az összegyűrt szigetelésen.
- Ébresztő, bazdmeg! - rúgott bele az alvó kollégába Feri. - Még nincs dél, hogy aludjunk! Találjunk ki valamit, mert ez a lépcsőzés kurva fárasztó.
A felébresztett melós, Sanyi feltolta a cserepet a tetőn és lenézett.
- Pont alattunk van a konténer! - csillant fel a szeme.
Próbaképpen megtömtek egy zsákot, leszedtek pár cserepet meg tetőlécet, és útjára engedték a teli zsákot. Amivel pont fejbe találták az ablakon kihajoló Icukát a pénzügyről, így a gyapot jó része az épületben kötött ki, finom csillámként beterítve az egyterű irodát.
Olyan visítás támadt, hogy a padlástér sötét zugjaiban megbúvó denevérek fejvesztett menekülésbe kezdtek, célba véve az újonnan kialakított tetőnyílást. Az ott ácsorgó Feri éppen a sapkájából rázta ki a port, és rémülten vette észre, hogy a visszarakott fejfedő alatt valami lapul. Mit lapul... csapkodott, karmolt!
Amitől aztán még jobban belegabalyodott az ősz hajszálak közé és pár perc alatt befonta magát a zsíros hajcsomókba. A hivatal dolgozói annyit láttak, hogy egy pocakos, poros ember szélsebesen száguld le a lépcsőn üvöltve, a fején lévő díszt csapkodva.
- Nézd anya, ott van Jack Sparrow! - szólalt meg egy kisgyerek.
