2022 év elején kaptam egy levelet, amiben segítséget kértek, mert a viszonylag új építésű házukban nagyon komoly penészedés volt állandóan. Ekkor még nem sejtettük, hogy közel 1 éven keresztül folyamatosan kapcsolatban leszünk és szinte házhoz járok majd…
Az eset roppantul tanulságos és kiválóan megmutatja a különbséget a tankönyvi esetek és a valóság között, valamint rámutat arra is, hogy az építőiparban amit el lehet b**szni, az meg is történik.
Nekem megmutatta, hogy mindig van új a nap alatt és a több évtizedes rutin sem mindig nyújt azonnali megoldást.
Egy-egy ilyen esetből sokat tanulok én is, pontosan azért írom le az esetet/eseteket. Ezeket nem látod tankönyvben, nem hallod az egyetemen oktatóktól.
A képbe úgy kerültem, hogy a házat építő kivitelezőnek volt vitája korábban egyik vásárlójával, ahol szintén penészedés ütötte fel a fejét, a hőkamerával és egyéb műszereimmel segítettem felderíteni a hiba okát, viszonylag kis munkával, kis költséggel tudták is javítani a problémát.
Amikor megjelent a probléma itt is, sokáig tereltek azzal, hogy „többet kell szellőztetni, új még a ház”, de egy idő után betelt a pohár a fiataloknál és perrel fenyegetőztek.
A kivitelező engem ajánlott. Vesztére.