Építőipari tanácsadás kicsit szabadszájúan, de nagyon érthetően

KömKel: minden, ami családi ház...

Vizes pincéből szárazat?

2023. december 29. - KömKel

Előre szólok, hogy nagyon hosszú bejegyzés lesz, mert sok képpel, sok szöveggel tudom elmesélni, hogyan lehet egy teljesen vizes pincéből BELSŐ OLDALI vízszigeteléssel szárazat csinálni.
(legfontosabb majdnem kimaradt: NEM szponzorált senki, mindent megvásároltam hétköznapi emberként)

ELŐZMÉNYEK

Az itt szereplő pince a saját házunk alatt van, a régi ház hagyatéka, egyik része '60-as évekbeli, a másik része '80-as években készült. Csak belső megközelíthetősége volt, egy nagyon szűkös nyíláson keresztül, meredek falépcsővel.

Hosszú évekig nem használtuk semmire, mivel nagyon nyirkos és nedves volt. Bármi oda lekerült, pár hét alatt megette a penész...
Nyolc év után úgy döntöttem (2018-ban), hogy jó lesz nekem forgatásokra, ott készítettem az első videóimat a falazóanyagokról.

060_studio.jpg

A vizesedés problémája persze nem szűnt meg, a képen látható mágneses tábla 1 hét alatt bumeránggá hajlott odalent, minden teljesen bepenészedett. (a stúdió költözött az egyik lakószobába inkább)

Mivel nem akartam a pincével foglalkozni, a lejáratát is lefedtük, hogy azt a 1.5 m2-t megnyerjük hasznos területnek a kamrában. Ezzel aztán végképp szundi üzemmódra kapcsoltam a föld alatti helyiséget.

2022-ben ismét terítékre került, mivel az eddig a lakásban lévő fűtési puffer is útban lett, jött a hőszivattyú, aminek szintén van gépészeti helyigénye, valamint a szerszámoknak/csavaroknak kellett már egy olyan helyiség, ahol nem kell állandóan átpakolni.
Szóval szükségünk lett a pincére, ráadásul száraz állapotban.

KIINDULÁSI ÁLLAPOT

Ahogy a kiindulási képeken látszik, ez egy T-alakú pince, aminek a "szára" az újabban épült rész, két oldalt beton falakkal. A többi fal kisméretű tömör tégla. A régi pincerészen az aljzat sima föld, az újabb részen gyenge minőségű beton.

A falakon mérhető nedvességtartalom 100% feletti, a levegő páratartalma több, mint 90%. Ez már nem nedves pince, hanem vizes.

Mivel a pince szinte mindegyik fala a ház alatt van, kivülről nem lehet hozzáférni utólagosan vízszigetelni. Injektálni vagy lemezbeütéssel a falakat vízszigetelni nincs értelme, hiszen a falak oldalról is kapják a talajnedvességet.

MUNKÁLATOK

Első dolog az lett, hogy a földes aljzat helyett csináltam egy (vasalt) aljzatbetont. A fólia azért van alatta, hogy a betonból a nedvességet a talaj ne szívja ki hirtelen, amíg rendesen megköt.

Mivel szeretek kísérletezni, úgy döntöttem, hogy többféle módszert alkalmazok.

A következő lépés tehát a tényleges vízszigetelés.

Bitumenes lemez szóba sem jöhet, ugyanis azt nem lehet belső oldalra rakni. Ha a tömör tégla falra rakom és úgy falazom elé a pincefalazóból az előtétfalat, akkor rendben lenne.
De nem akartam ezzel a módszerrel szigetelni, vannak már sokkal jobbak és modernebbek.

Kaptam olyan tanácsot is, hogy a fürdőszobában használatos kent (vödrös) vízszigetelés jó oda, akár higítva is... az igazi mekkmester módszer.

A választásom a MAPEI Planiseal 88-ra esett, de sokáig volt képben a Sopro ZR Turbo is. Az előbbi zsákos anyag, utóbbi vödrös.
Közös tulajdonságuk, hogy krva drága mindegyik.

060_keveredik.jpg

Itt hivnám fel a figyelmet arra, hogy ami a gyári előírás, azt be kell tartani! Annyi vizet adunk hozzá, amennyi rá van írva, nem hígitjuk!

A Planiseal adatlapján az szerepel, hogy felhordható gépi szórással is, ezért vettem egy kompresszorra csatlakoztatható vakoló-szórófejet. Nem működött, egy percig sem... ez a módszer kuka.
Maradt a jó öreg glettvas, a pincefalazóból épült falat a sima felülete miatt pillanatok alatt be tudtam vonni az anyaggal. Második réteggel pedig a következő napon.

Az anyagmennyiségnek természetesen semmi köze nincs ahhoz, amit a zsákon írnak. Ott kb 15 m2-nyi felületre elég 1 mm vastagságban az anyag, glettvassal felhordva a BETONFALRA kb 4-5 m2-nyi felület után elfogyott egy zsákkal, az első rétegben.
A második réteg már fele ennyi mennyiséget igényelt.
Tehát sima betonfalra úgy kell számolni, hogy kb 3-4 m2-re lesz elég a két réteges felhordáshoz egy zsákkal.

A kisméretű tégla falas részen gyökérkefével letisztitottam a felületet és elkezdtem a glettvasas felhordást. Nem volt egyszerű, mert a vízzáró habarcs elég képlékeny, a mélyebb fugákból kifolyt.
... és zabálta az anyagot.
Gyakorlatilag 1 m2-ként elfogyott egy zsákkal az első réteghez.
A második réteg 3-4 m2/zsák.

KIEGÉSZITÉS: A facebook-csoportban kommentben jelezte egy MAPEI-es csoporttárs, hogy kőfal/téglafal esetén Mapewall Intonaca e Rinforza habarcssal alá lehet dolgzoni, betonfal esetén pedig betonjavitóval kiegyenliteni a felületet. Ezek kb feleárban vannak a Planisealhez képest, tehát tud spórolás lenni.

Ezt az anyagot nem tartják raktáron a tüzépeken a tapasztalatom szerint. Én barkácsáruházban vettem, ott mindig volt. A drágasága miatt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi marad esetleg az ember nyakán belőle.

Szóval egyáltalán nem mindegy a felület anyaga és "simasága".
Így, hogy magamnak megcsináltam a pincefalazó téglás előtétfalat, a vízszigetelésen jelentős összeget spóroltam. Viszont aki nem ért hozzá/nincs ideje, ezért kőművessel végeztetné, szerintem ne tegye, mert árban a végén ugyanott lesz, mintha a vízszigetelésből venne többet a rücskös fal miatt.

Kísérletképpen az új aljzatbetont sem kentem le a vízszigeteléssel, kiváncsi voltam, hogy mennyire nedvesedik át, hiszen sokszor hallom kőművesektől, hogy elég a vastag fólia a talajpára ellen.
Átnedvesedett, természetesen.
Szóval az aljzatot is telibe kell kenni, két rétegben. A falakhoz képest itt annyi javaslat van, hogy mechanikai védelmet kell biztosítani, magyarul valamivel le kell burkolni a vízszigetelt felületet, hogy ne kopjon.
Ez a vízzáró habarcs cementreaktív, ami azt jelenti, hogy vakolható, festhető. Aki lakószintű minőséget akar, megteheti.

SZELLŐZÉS ÉS MEGKÖZELÍTÉS

Mivel a pincénk teljesen a ház alatt van, egy kis fala csatlakozik a lábazathoz, ide véstünk egy szellőzőablakot, a másik végénél pedig egy turbinás szellőzőt építettem be, kihozva a tető fölé.
Ezzel biztosítottam a levegőáramlást.

060_huzatfokozo_1.jpg

A lejutás továbbra is a házon belül történt, ami teljesen használhatatlanná tette az eddig kamraként használt helyiséget, ráadásul a kinézett normálisabb helytakarékos pincelépcső ára is komoly összeg lett volna.
Így nekiugrottunk megint a külső falnak és a korábbi pinceablakból ajtónyílás lett, valamint építettünk egy külső lépcsőt. De ez már egy következő cikk lesz...

A pince teljesen jól használható, a szerszámok és egyebek penészmentesen tárolódnak. Egészen addig, amíg az új külső pincelejárón keresztül be nem ömlik az extrém időjárás miatt 12 m3-nyi víz, 120 cm magasan elárasztva a pincét.

Öröm az ürömben, hogy az utolsó cseppig ki kellett szivattyúzni a vizet, mert a vízszigetelés medenceként működik és kifelé sem engedte szivárogni.

Akkor a végére nézzünk pár feltételt, mikor lehet ezzel a módszerrel vízszigetelni:

  1. A legfontosabb, hogy ez a módszer CSAK FAGYÁLLÓ falazat esetén működhet! Ha a pincefal sóskúti kő, vázkerámia, vagy hasonló nem fagyálló anyag, akkor szigorúan tilos (!!!).
    Ha mégis megcsinálod, a pincefal szét fog fagyni, szétmálik idővel, és nem kell mondanom, hogy tartószerkezetileg mit jelent, ha a lábszáradat fokozatosan megzabálja valami.

    Nincs HA és nincs DE.
    Sok házat nézek vásárlás előtt, ha alá van pincézve, midennél fontosabb a pincefal anyaga. Sajnos volt egy időszak, amikor szívesen csinálták a pincefalat is vázkerámia téglából, mondván, hogy van kivülről úgyis bitumenes vízszigetelés. Van, csak mostanra már nem működik...
  2. A vízszigetelés nem kerülhet vakolatra/festékre. Le kell verni ezeket, teljesen a csupasz falszerkezetig.
  3. A pincét úgy kell kikenni, mint egy medencét. Nem maradhatnak benne válaszfalak például, mert az folytonossági hiány lesz a vízszigetelésben.
    Ha van egy nagyobb pince, sajnos főfaltól főfalig ki kell pucolni. A vízszigetelés után lehet új válaszfalakat építeni.
  4. Gondold át a külső pincelejáró építését, mert ha csak belülről megközelíthető, jelentős hasznos alapterületet veszítesz. A külső lépcső kb 1M Ft.

ÁR

Ahogy írtam, nagyon felületfüggő az anyagigénye ennek a megoldásnak. Sima felület esetén az anyagár kb 4000 Ft/m2 körül alakul, de a rücskösebb felületen ennek simán a duplája is lehet.
A felhordása tényleg gyerekjáték, pláne ha esztétikailag nem is kell tükörsimának lennie, tehát magatok is megcsinálhatjátok. Ha szaki csinálja, kb 2000 Ft/m2 árat tartanék reálisnak, plusz természetesen az előkészités (vakolatleverés, stb).

Nekem az összfelület kb 60 m2 lett a 13 m2-es pincénél (falak+aljzat), a pincefalazóval, aljzatbetonnal és egyebekkel együtt kb 800.000 Ft let az anyagszámla, plusz a külső lejárat építése.

A cikk irása előtt lementem a pincébe, rámérni a falakra. Teljesen száraz minden, ahogy látszik, a stúdió költözik vissza, újra tudok építőanyagos videókat csinálni.

A bejegyzést kommentelni a Kömkel-facebook csoportban lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://komkel.blog.hu/api/trackback/id/tr5118290963
süti beállítások módosítása