Általam legjobban utált dolog, amikor hülyének néznek. Az hagyján, ha a laikus vásárlójelölteknek lökik a rizsát, de engem hagyjanak ki ebből. Nem tartozom beszámolóval az eladók felé és ritkán bonyolódok vitába velük. Itt sajnos elég keményen sikerült konfrontálódni.
”A lányomnak építettük, csak ő úgy döntött, hogy mégsem költözik ide. Higyje el, minden úgy van építve, hogy neki szántuk...”
A szóban forgó épület egy ikerház-fél, a telek hátsó részén, oldalhatáros beépítéssel, azaz a telekhatártól 1 méterre.
Jelen volt az eladó idősebb házaspár, a vevőjelölt fiatal pár és befutott a magát épület műszaki ellenőrének mondott férfi.
Körbenéztem, az épület szinte teljesen készen volt, belül még burkolni kellett, valamint a belső nyílászárókat berakni.
Az összkép nem volt negatív, de azért akadt kifogásolnivalóm.
A burkolásra váró esztrichbetonba sehová nem raktak dilatációt, még a helyiségek között sem (az ajtóknál). Márpedig padlófűtés van mindenhol...
El kell kérni egy felfűtési jegyzőkönyvet, ami a burkoló számára igazolja, hogy ez megtörtént, tehát a leragasztott padlóburkolat alatt nem keletkeznek (újabb) repedések. Vagy pedig mindenhová feszültségmentesítő lemez kell, 3500 ft/m2 anyagáron.
A válaszfalaknál sehol sem látszott a két soronkénti huzalozás.
A tetőn Terrán betoncserép volt, hullámos profillal, egy szem szellőzőcserép nélkül. Az egész ikerházon volt kb 400 m2 tetőfelület, a standard alapcserepeken kivül csupán kúpcserepekkel.
A ”műszaki ellenőr” és az eladók szerint már nem kell szellőzőcserepet rakni, gyártói előírás.
Hmm... akkor valószínűleg rosszul terveztem meg az elmúlt 22 évben az összes házamat, hiába frissítem évente a gyári katalógusokat, ez elkerülte a figyelmemet...
Kértem a szellőzőcserepek pótlását. Macerás utólag, de megoldható.
A padlásra feljutva elkapott a röhögés (kínomban).
Az épület fafödémes, gerendák között hőszigeteléssel, alatta gipszkarton álmennyezettel.
A helyes rétegrend az alábbi lenne (felülről lefelé):
- hőszigetelés minimum 5 cm
- fa födémgerendák, közötte 15 cm hőszigetelés
- Z-alakú drótozás
- párazáró fólia
- gipszkarton profilváz
- gipszkarton (tűzgátló)
Van, mikor a párazáró fóliát a gipszkarton és profilváz közé rakják, ami nem jó megoldás, hiába általánosan elterjedt.
Itt felrakták a gipszkarton álmennyezetet a profilvázzal és akkor jutott eszükbe, hogy kimaradt a fólia. Fogták, behajtogatták/bevagdosták a gerendák közé. Ami természetesen így nem ér semmit.
Mutatom a fotót a telefonon a vevőjelölteknek, magyarázom miért nem jó. A műszaki ellenőr szerint van párazáró fólia, neki ne magyarázzak. Mutatom neki is a fotót.
”Jah, én nem voltam fent a padláson...” - jött a reakció.
Erre a hibára a teljes álmennyezet lebontása lenne a tökéletes megoldás.
Viszont van rá két javítási lehetőség:
1. A gerendák közül kiszedni a hőszigetelést, a gerendák tetejére rakni telibe a párazáró fóliát, és a tetejére mehet vissza a gyapot (felvastagítva), ügyelve a koszorúnál a hőhidakra.
2. Hagyni az egészet így, csupán ráboritani 2x10 cm gyapotot a jelenlegi állapotra
A legnagyobb problémát a hőszivattyú kültéri egységének pozíciója jelentette. Ugyanis berakták az 1 méteres oldalkertbe, a szomszéd felé forditva, ahol egy ház építése volt folyamatban.
A kültéri egységen lévő cimke alapján 75 dB a hangja ennek, ami a szomszéd házától 4 méterre fog búgni. Nincs lehetőség zsalukő kerítésszakasz építésére (zajcsillapítás), mert kell a hely a gépnek a levegőáramoltatásra.
Nekem volt már több ilyen esetem, ahol a kültéri egységet kellett arrébb rakatni a zaj miatt. Vannak ugyanis a szomszédnak is jogai, egy zajkimérési jegyzőkönyv birtokában simán érvényt tud szerezni ennek. A kültéri egység áthelyezése macerás, mivel a feltöltött gáz-klíma rendszert meg kell bontani, stb. 3-400.000 ft is lehet ennek az áttelepítése.
Ennek hallatán aztán eldurrant az eladó agya és emelt hangon lettem lehülyézve. Karöltve a műszaki ellenőrrel fennhangon bizonygatták, hogy minden házuknál így csinálták meg és sehol nem volt ebből gond.
Vitatkoztunk még 10 percig, de csak hajtogatták a magukét, az érveim lepattantak róluk.
Végső szavuk az lett, hogy szemben építenek idén egy másik ikerházat, ha probléma lesz vele, akkor ott megtalálhatóak.
Gondolom azt is a lányának építi majd...
Több mint 20 éve nézek házakat vásárlás előtt leendő vásárlóknak, építész szemmel.
A cél természetesen az, hogy minél kevesebb buktatóba fusson bele a vásárló, illetve ha már vannak ilyenek, legalább legyen tisztában ezek várható költségével, és időzítésével.