sunthatneversets • 10 nap
Bécs 1898. November 20.
Tisztelt Karikás Úr!
A rettenetes nagy szerencsétlenség, gyász ’s az utána következő lelket rázó kötelesség, annyira igénybe vették minden időmet és erőmet, hogy csak ma juthatok az íráshoz!
Nagyon jól esett vérző szivemnek, hogy Ön is rám gondolt nagy szomorúságomban és felkeresett vigasztaló szavaival, miért is hálás köszönetet mondok!
Elvesztettük imádott Királynénkat, Hazánk védangyalát, most tehát csak kérnünk kell az Egek Urát, hogy tartsa meg számunkra még hosszú idön át, felséges Királyunkat!
Szivesen üdvözli Önt a legmélyebb bánattal Ferenczy Ida
A levélhez fekete gyászkeretes boríték tartozik bélyegekkel és az alábbi címzéssel:
Budapest
Koronaherczeg utcza „a Kis pipához”
A borítékon lévő pecsétek szerint 1898. november 21-én adták fel a levelet Bécsben, és másnap, 1898. november 22-én érkezett Budapestre.
A levél több szempontból is érdekes. Az egyik a levélíró, Ferenczy Ida (1839–1928). A kecskeméti nemesi családból származó hölgy hosszú évtizedeken keresztül Erzsébet királyné felolvasónője, legfőbb bizalmasa volt, és nagy szerepet játszott abban, hogy Erzsébet megszerette a magyar népet és megtanult magyarul. A felolvasónőnek kiterjedt kapcsolatrendszere volt, személyes ismeretségben állt a korszak arisztokratáival, politikusaival, közéleti szereplőivel, művészekkel. A művelt, jólelkű, visszahúzódó hölgy egész életében szeretett a háttérben maradni. Nem vezetett naplót, és eddig nem sok általa írt leveléről tudunk, így ez a levél abból a szempontból is különleges, hogy olvashatjuk Ida személyes gondolatait a királynéról.
Erzsébet királyné tragikus halála mélyen megrázta Ferenczy Idát. A felolvasónő bécsi lakása már a királyné életében igazi ereklyemúzeum volt, kincsként őrizte Erzsébetről és a királyi család tagjairól készült ábrázolásokat, úrnőjétől kapott személyes ajándékokat.
A levelet Ferenczy Ida Erzsébet halála után alig két hónappal írta, mély szomorúság érződik a sorokból: „Elvesztettük imádott Királynénkat, Hazánk védangyalát”. Erzsébet a magyar nép számára 1867 óta Magyarország Védasszonya volt, „Patrona Hungarie”. Sokszor időzött Magyarországon, kedvelt lakhelye volt a Budai Királyi Palota és a Gödöllői Királyi Kastély. Erzsébet szerette inkognitóban bejárni a magyar fővárost, betérni a híres Kugler-Gerbeaud cukrászdába, kilovagolni a Városligetbe, kirándulni a budai hegyekbe, kísértében Ferenczy Idával és a magyar udvarhölgyekkel: gr. Festetics Máriával, Mailáth Saroltával, gr. Mikes Jankával, gr. Sztáray Irmával.
A korabeli újságok rendszeresen írtak arról, hogy a királyi család megkedvelte a magyar ételeket, és sokszor került a királyi asztalra[2] igazi magyaros menü. Ferenc József nagyon szerette a vadhúst, főleg a szarvas és a vaddisznó húst, persze akkor ízlett neki a legjobban, ha az állatot Ő maga lőtte. Erzsébet királynéról is megírták az újságok, hogy szerette például a halászlét, a gulyást, a paprikás csirkét és a szilvásgombócot.
És itt kanyarodjunk vissza a levélhez. A levél címzettje, ifj. Karikás Mihály (1854–?), a magyar főváros elismert, népszerű vendéglősének, id. Karikás Mihálynak (1817–1898) a fia volt. Id. Karikás Mihály a magyar gasztronómia egyik legendás alakja: „Karikás és a Kis Pipa” fogalommá váltak. „Az öreg Karikás bácsit nemzedékek ismerték, tisztelték és szerették, nemcsak mint olyan vendéglőst, aki a vendégek pénzéért a lehető legjobb ételeket szolgáltatta ki, hanem mint tetőtől talpig derék magyar embert is…”[3] Érdekes élete volt: Törtelen született Michael Ring néven, felnőtt korában magyarosította nevét „Karikás” -ra. Pesten, a Nemzeti Kaszinó főszakácsától tanult, 1839-ben kapott szakácsmesteri oklevelet. Egy ideig az abonyi Nagyvendéglőt bérelte, majd a szolnoki „Zöldfa” fogadót. 1842-ben feleségül vette Dobrowa Annát (1818–1883), 4 gyermekük született: József (1850–1887), Lajos (1852–1903), Mihály (1854–?), Gyula (1859–?), boldog családi életet éltek.
Karikás Pesten, a belvárosi Szervita tér 2. szám alatt 1859-ben nyitotta meg a magyaros ízekről híressé vált vendéglőjét egy szűk belső udvarban és néhány alacsony belmagasságú szobában. Karikás Mihály – aki részt vett 1848-ban a pákozdi csatában – a „főváros legdemokratikusabb színezetű”[4] vendéglőjében a társadalom minden rétegét vendégül látta: arisztokratákat, politikusokat, művészeket, irodalmárokat, iparosokat, kereskedőket és szegény egyetemi diákokat is. A Kis Pipából indult ki az 1860-as években az egyetemi ifjúság hazafias mozgalma, amikor a diákok esténként betértek a belváros vendéglőibe és az ott vacsorázó közönséggel együtt közösen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. A hely jelentőségét mutatja, hogy megnyitása 30. évfordulóján így a vendéglőről a Pesti Hírlap: „Alig találni embert manapság a közélet bármely terén, aki, ha a hatvanas években Budapesten töltötte ifjúsága éveit, vendége ne lett volna Karikás Mihálynak, és örömmel ne gondolna vissza a nemzeti újjáébredés korszakának amaz emlékezetes jeleneteire, melyek benső összeköttetésben álltak a Kis Pipával, a politikai vezéralakok egy jó részének akkori főhadiszállásával.”[5] A Kis Pipa törzsvendégei közé tartozott többek között Vidats János, Ihász Dániel, Madarász József, Komócsy József, Zilahy Imre, Zilahy Károly, Kecskeméti Aurél, Vahot Imre, Pákh Albert, id. Ábrányi Kornél, Vajda János, gr. Teleki Sándor, Lendvay Márton, Lisznyay Kálmán, Munkácsy Mihály, Izsó Miklós, Kállay Béni, Szilágyi Dezső, Beöthy László, Beöthy Zsolt, Tisza Kálmán is járt ott néha, és Wekerle Sándor gyakori vendég volt ott jogászkorában.[6]
Azonban a Kis Pipa nem lett volna ennyire népszerű a kiváló magyaros ételei nélkül. „Az a csodálatosan eltalált és kifinomított házias íz, mely elfeledteti az emberrel, hogy vendéglőben eszik, s a házi tűzhely emlékeit kelti föl lelkében, a specziális mellékízek minden árnyalata nélkül. Igazi csoda az a maga nemében, a mit Karikás Mihály konyhájával el tudott érni.”[7] Miska bácsi, „a piros képű tömzsi kis öreg, elmondhatta magáról, hogy az egyéniségét vitte bele a szakácsmüvészetbe.”[8] Különböző ízletes pörköltek, leghíresebb a Komócsy-féle vesepecsenye volt, gulyások, paprikások, tokányok, lepények, csuszák, galuskák, töltött káposzták szerepeltek a tisztán magyar nyelvű étlapon. „Van id. Karikás Mihálynak egy elévülhetlen érdeme, és ez, hogy ő magyarosította meg az étlapot. A hatvanas években a Kis Pipa volt az egyedüli vendéglő, ahol magyar volt minden, a vendéglő, a házanépe, a konyhája, a pincérei, az étlapjai és magyarok voltak a vendégei. A vendéglők megmagyarositásának mozgalma is jórészben a Karikás Mihály Kis Pipájából indult ki; ott készített a gazda az írástudó vendégei segélyével magyar műszót minden vendéglőbeli kifejezésre, írt naponta kifogástalan magyarságú étlapot s ezen a réven lassankint (…) teljes gasztronóm szótárat állított össsze (…) mellyel egy igen jelentékeny kulturmissziót töltött be a fővárosi élet megmagyarosításának szolgálatában…”[9]
Karikás Mihály magyaros vendéglőjének híre eljutott a királyi udvarba is, éppen Ferenczy Idán keresztül. A vendéglőt a „királyné magyar fölolvasónője, egy rokonától annyiszor hallotta dicsérni, míg végre egy alkalmas pillanatban szóba hozta a királyné előtt. Hogy az udvarnál otthonos franczia konyha étlapjain soha egyetlen magyaros sem fordul elő, pedig a magyar konyha mindenben kiállja a versenyt bármely nemzet főztével. Őfelsége szívesen hallgatta az előterjesztést, és megengedte, hogy valami magyar ételt rendeljenek számára a legmagyarosabb vendéglőben. Így lett alkalma Karikás Mihálynak az udvar számára remekelni. Párolt vesepecsenyét és marhabélszínből vagdalt úgynevezett «madárhúst» készített hagymás zsírban pörkölve, és izzószénnel bélelt üst közepébe állított edényekben küldte fel a királyi várba. Persze udvari fogaton, mert a dolog nem ment anélkül, hogy egy udvari ember ott ne járt volna, —- mint konyhamesteri kiküldött. Érdekes, hogy Miska bácsi használati utasítást is adott az étkek mellé egy pirosra sütött czipókenyér kíséretében, lelkére kötvén az udvari embernek, hogy miután ezek az ételek csak ilyen kenyér társaságában ízlenek, el ne felejtsen a királynénak szegni belőle. Hogy az udvarnál miként ízlett a «magyar konyha», arról nemcsak közvetlen adatok hatoltak a Pipába, de hatolt új megrendelés is. Mint mondták, főkép a boldogult trónörökösnek ízlett nagyon a «Karikás pörkölt», s állítólag azt is mondta rá: «Ugyan, mama, miért nem eszünk mi minden nap ilyet?»”[10] Ez az 1870-es évek elején történhetett,[11] amikor a királyi család, főleg Erzsébet királyné és gyermekei, Rudolf főherceg, Gizella és Mária Valéria főhercegnők nagyon sok időt töltöttek Budapesten és Gödöllőn.
Karikás Mihály 1883-ban szeretett felesége, Dobrowa Anna halála után visszavonult, átadta a vendéglőt fiának, és „sokszor mondta a bizalmasabb ismerősei előtt, hogy nyugodtan hal meg, mert a fia: Miska, méltó utóda lesz a Kis pipában.”[12] Bár több újsághír szerint a jó öreg Karikás továbbra is „minduntalan ott járt-kelt a vendéglőben, ő ügyelt föl mindenre és járt bevásárolni a piacra”.[13] Karikás Mihály 1889. március 24-én ünnepelte 70. születésnapját, szakácsmesterré válásának 50. évfordulóját és a Kis Pipa vendéglő megnyitásának 30. évfordulóját. E jeles hármas jubileum alkalmával fényes vacsorával egybekötött nagy ünnepséget rendeztek a kedves Karikás Bácsinak. A törzsvendégek Cserna Károly festőművész-növendékkel megfestették az öregúr arcképét, Donáth Gyula szobrász mellszobrot készített róla, sőt, még egy alkalmi lapot is kiadtak, benne az ünnepelt életrajza, vendéglői anekdoták, emlékversek többek között Komócsy József, Dalmady Győző, Reviczky Gyula, Ágai Adolf, Prém József, Csiky Gergely tollából, emléksorok gr. Teleki Sándortól és Mikszáth Kálmántól.[14]
1896-ban Karikás Mihály másik fia, Lajos, magyaros vendéglőt nyitott a városligeti Millenniumi kiállításon. A kiállítást többször megnézte Erzsébet királyné is, aki szívesen betért az ottani vendéglőkbe, például ebédelt Kommer József vendéglőjében és uzsonnázott Gerbeaud Emil városligeti pavilonjában. Ekkor a Kis Pipa vendéglőt is nagy megtiszteltetés érte: Ferenczy Ida újra rendelt ott ebédet a királynénak. Erről így tudósított a Budapesti Hírlap 1896. október 28-án: „A királyné magyar ebédje. Tegnap délután udvari hintó állt meg a Szervita-téren a Kis-pipa vendéglő előtt. Ferenczy Ida, a királyasszony felolvasónője szállt ki belőle s egyenesen Karikás Mihályhoz a Kis-pipa vendéglőséhez tartott, megrendelvén nála a mai napra ízletes magyar ebédet — a királyné számára. A meglepődött vendéglőssel meg is állapították hamar az ételrendet a következőképpen: Paprikás csibe galuskával, Komócsy vesepecsenye,[15] szilvaízes-derelye, túrós-gombóc, mind a kettő pirított morzsával. A Kis-pipa konyhájában nagy lett erre a készülődés. Az öreg Karikás Mihály is ott hagyta újpesti csöndes magányát, maga elé kötötte rég pihenő fehér kötényét s a régi idők híres tudásával készítette a királyi ebédet Friedrich Matilddal és Tomán Katával, két szakácsnőjével. Vígan pattogott a tűz, süstörgött a lábasban a zsír, s forrt a fazékban a víz, sült a hús szép pirosra, főtt a csibe ingerlőén pirosló paprikás lében s puhult a derelye, a túrós gombóc . . . elkészült az ebéd. Kitálalták hat vadonatúj hófehér porcellán edénybe s az ifjabb Karikás Mihály frakkba öltözve kocsin vitte föl a budai királyi palotába a párolgó ételt. Udvari inasok vették át tőle s azon melegében feltálalták a királyasszonynak. Karikásék nem vallottak szégyent, a magyar konyha főztje úgy ízlett a királynénak, hogy felséges urát is megkínálta belőle s a király se tette le a kést, villát egyhamar. Délután megint megállott az udvari kocsi a Kis-pipa előtt, ismét Ferenczy Ida szállt ki belőle. — A felséges asszony rendeletére jöttem, nagyon jó volt az ebédje, köszöni szépen a királyné. Azt a hat tálat Karikásék családi ereklyeként őrzik, a királyné evett belőle, rávésették ezt a nagy dicsőséget.”[16]
Karikás Mihály rövid betegség után, 1898. május 15-én meghalt. Fia, Mihály megőrizte a Kis Pipa vendéglőt jóhírét és kiváló magyaros konyháját is. Ifj. Karikás Mihály (Abony, 1854 –?) életéről keveset sikerült kideríteni. 1881-ben unokahúgát Laitl Franciskát (1861–1884) vette feleségül, két gyermekük született: Mihály (1882–?) és Anna (1884–?). A feleség 1884-ben hirtelen meghalt, másodjára másik unokahúgával, Laitl Antóniával (1864–?) kötött házasságot, akitől ugyancsak két gyermek született: Gyula (1887–1888) és András (1891–1894), akik sajnos kisgyermekkorukban meghaltak. Ifj. Karikás Mihály 1903 őszéig működött a pesti belvárosban a Kis pipa vendéglőt.
Az idős „Karikás bácsi” halála után pár hónappal, 1898. szeptember 10-én elhunyt a magyarok szeretett Erzsébet királynéja, ekkor írt ifj. Karikás Mihály részvét-levelet Ferenczy Idának, akivel a család jó kapcsolatban maradhatott, és a mélységesen szomorú felolvasónőtől választ is kapott, hiszen kedves emlékeket őrizhetett a jóravaló Karikás családról.
Kaján Marianna
Befejezésül egy érdekes tárcacikk Mikszáth Kálmán tollából, 1883-ból.
Mikszáth Kálmán: A LOJÁLIS KIS PIPA
Bizony lojális náluk még a Kis Pipa is, pedig ez az egyedüli szittya konyha még, ahova, mint valami szigetre menekülnek a zsíros nemzeties eledelek kedvelői. Minden ízében magyar hely; az étvágy még mindig »etyepetye« itt, de a spriccer már »freccs«, s a siller »Kazinczy«.
Maga a vendéglős, a derék Karikás bácsi, igazi eredeti ember, aki keményen s jó szellemben kormányozza a régi magyar élet utolsó bástyáját. Ami kitetszik az alábbi kis párbeszédből is, mely fülem hallatára folyt Miska bácsi és egy vendége között az »extrá«ban.
– Hova lett, Karikás bácsi, az a tömzsi borhordozó fiú, onnan a harmadik asztaltól?
– Az? Hova lett volna? Elcsaptam.
– Mit csinált?
– Hagyja el, kérem. Nagy szégyent hozott a fejemre a gaz kölyök… nagy szégyent.
– Ugyan.
– Hát tudja, nem volt egészen tiszta esze, nem volt semmi judiciuma. Képzelje kérem, levelet írt a királynak, hogy vegye szolgálatába… valami kályhafűtőnek vagy minek…
– No, bizony ezért kár volt elcsapni.
– Hiszen nem is csaptam volna én el, hanem rá két hétre fogadtam véletlenül egy másik pincért, aki meghallván ennek a dolgát, vérszemet kapott a bolond, s ő már a királynéhoz írt levelet…
– Hát aztán?
– Ejh, hát erre már aztán megijedtem – mondja Miska bácsi mogorván –, mert feltűnő kétszer: hátha megbosszankodnak, mondom, őfelségeik, s azt találják mondani »de már ez mégiscsak szörnyűség, hogy mindig éppen ezek a Kis Pipa kellnerei alkalmatlankodnak«.
…S ezért bocsátotta el Karikás bácsi azon melegiben a két kunyorálót, mert mégsem szeretné, hogy király őfelsége nehéz szívvel legyen a Kis Pipa iránt.
Felhasznált irodalom:
Buza Péter: Az első nap Budapesten. Maecenas Könyvek, Budapest, 1998.
Kiss-Dobos László: Nagy Abonyi Kis Pipa. Kézirat, 2019.
Saly Noémi: A hely, ahol magyar volt minden. Karikás Mihály és a Kis Pipa. Múlt-kor, 2022. Tél, 124-126. pp.
Újságok az Arcanum Adatbázisból:
Budapesti Hírlap, 1896. október 28.
Budapesti Hírlap, 1898. május 15.
Független Magyarország, 1903. április 26.
Magyar Ujság, 1898. május 15.
Ország-Világ, 1889. március 23.
Pesti Hírlap, 1889. március 24.
Pesti Hírlap, 1889. március 26.
[1] Köszönet a Budapest–Gödöllő Lions Clubnak és Csaba Antal Elnök Úrnak.
[2] A budai palotában és főleg a gödöllői kastélyban.
[3] Magyar Ujság, 1898. május 15.
[4] Ország-Világ, 1889. március 23.
[5] Pesti Hírlap, 1889. március 24.
[6] Ország-Világ, 1889. március 23. A Kis Pipa vendéglő híre eljutott Európa-szerte, így a Magyarországra látogató külföldi vendégek is szívesen betértek ide. A korabeli újságok megírták, hogy 1885-ben, a Budapesti Országos Általános Kiállításra a fővárosba látogató Jules Massenet, Leo Delibes, Ferdinand Lesseps is megkóstolta Karikás Mihály híres ételeit.
[7] Ország-Világ, 1889. március 23.
[8] Budapesti Hírlap, 1898. május 15.
[9] Pesti Hírlap, 1889. március 24.
[10] Ország-Világ, 1889. március 23.
[11] Pontos évet nem találtam.
[12] Magyar Ujság, 1898. május 15. Végül másik fia, Lajos is apja nyomdokaiba lépett, és kiváló magyaros ételeket szolgált fel Budapesten, a Kerepesi út és a Klauzál utca sarkán lévő vendéglőjében az 1890-es évektől.
[13] Budapesti Hírlap, 1898. május 15.
[14] Pesti Hírlap, 1889. márc. 26.
[15] Buza Péter pontosította a menüsort: „Állott az galuskával körített paprikás csirkéből, tojásos burgonyával tálalt Komócsy-vesepecsenyéből (itt most két zárójelbe illesztendő megjegyzés is szükségeltetik: ez az étek vagdalt párolt vesepecsenye és marhabélszín, hagymás zsírban pirítva, továbbá tudnunk kell, hogy a magyar művészekről, írókról több ételt is elnevezett Karikás), túrós gombócból és lekváros derelyéből. Meg egy pirosra sült cipóból.” Buza Péter: Az első nap Budapesten. 68-70. pp.
[16] Budapesti Hírlap, 1896. október 28.
